The Body Shop epres testvaj


Ezzel a testvajjal leptem meg magamat egy borzasztó nap után. Már a Body Shop üzletébe is egy öröm belépni, hát még végigszaglászni a termékeket (illetve ez az első hely ahol minden eladó tündéri aranyos). Nehéz választás volt, de végül az epres testvaj mellett döntöttem és egyáltalán nem bántam meg. Utólag néztem csak meg krémmánián a véleményeket, de ez is csak megerősített abban, hogy csudijól választottam, rajtam kívül mások is áradoznak erről a testvajról.


Az állaga nagyon gazdag, sűrű krémes, mégis könnyen kenhető, jól terül a bőrömön. Nagyon hamar beszívódik és onnantól már csak az isteni illatát lehet érezni, de azt órákon át! Annyira tetszik az illata, hogy sokszor csak beleszimatolok és visszateszem a helyére, igazi illatterápia. Vizes bőrön pillanatok alatt beszívódik, de száraz bőrre kenve sem hagy szerencsére semmilyen olajos, nehézkes réteget csak tartósan hidratált, selymes és puha bőrt. Mivel nem száraz annyira a bőröm így nem kéne minden nap használnom, de nagyon nehéz leállni róla.. :)
Nem nehéz kitalálni, hogy teljesen odavagyok érte, isteni termék, az illata és a hatása is csillagos ötös. 50 ml-es kiszerelést vettem, ha jól emlékszem 1990 forintot fizettem érte, utólag már bánom amiért csak a kis kiszerelést vettem meg, mert nagyon megszerettem.


FarmaVita HD LifeStyle Hajtőemelő - volumennővelő spray


Még nyáron szereztem be ezt a volumen és tartás növelő spray-t, de a nagy melegben a hajam közelébe sem került a hajszárító így nem tudtam kipróbálni. Viszont a hidegnek hála már nem fekszem le nyirkos hajjal, így végre bevethettem a hajtőemelőt. A csomagolása nekem kifejezetten tetszik, minőségi érzetet kelt a matt fehér szín, és az érdes felülete miatt vizes kézzel sem csúszik a flakon. A szórófejjel egyszerű eloszlatni a terméket, könnyen adagolható vele a megfelelő mennyiségű termék.


A szárazra törölt hajtőre fújtam, formáztam a hajam, beszárítottam és basszus, dús volt a hajam. Általában igyekszem egyenesre szárítani a hajam, ez azzal jár, hogy pár óra után lenyalt frizurán lesz, hiába próbálkozok. Próbálkoztam pár hajtőemelővel, de eddig az egyik fele semmit sem használt csak gyorsabban zsírosodott tőle a hajam, a másik felétől pedig kő kemény lett a hajtövem, undorító érzés és alig vártam, hogy lemoshassam a hajamról. Ennél a terméknél nem érzem, hogy ragacsos vagy kemény lenne a hajam, viszont sokkal dúsabb mint korábban volt és nagyon tartós, másnap még ugyanolyan dús mint hajszárítás után. Sőt, kifejezetten érződik, hogy ápolja a hajam, csillogó és selymes a hajtőemelő használata után. 220 ml van a palackban, ez egy jó időre elég lesz és 1890 forintba kerül.  Jelenleg FarmaVita termékekkel a SzépségTrend és a HajVarázs oldalakon találkozhattok. Érdemes figyelni erre a márkára, mert korrekt áron rendkívül jó minőségű termékeket forgalmaz.

Heidi Klum Shine parfüm


A mesés karrierrel rendelkező szuperanyuka, Heidi Klum piacra dobta új illatát a Shine Blue-t. Szerintem mindenkinek ismerősen cseng a neve, hiszen Heidi televíziós producer, reklám arc és mellesleg négy gyermek mamája, nem ül meg a babérjain. Ezúttal egy gyümölcsös, friss és pezsdítő illatot kreált ami tükrözi az ő finom visszafogott érzékiségét. Amilyen maga Heidi, olyan örömteli, sugárzó és nőiességtől áthatott az illat is.


2011-ben jelent meg az első Shine parfümje ami virágos-orientális illatcsaládba tartozik, ezt 2012-ben a Shine Rose virágos-gyümölcsös illatkompozíciója követte. 2011 augusztusában a Shine parfüm sajtótájékoztatóján ezt nyilatkozta: 

 Sophia Loren once said ‘beauty is in the eye of the beheld’ and I couldn’t agree more. Shine isn’t about something that we see, it’s about the way it makes us feel – playful, sensual and radiant. I realize I’m lucky and that I have so much happiness in my life. My fragrance, Shine, is to be worn by all women who embrace life. 

Úgy tűnik nincs megállás, hiszen idén egy új taggal bővült a Shine parfümcsalád. A Shine Blue illata friss bergamott és görögdinnye életteli aromájával nyit, amit cseppnyi harmatos gyöngyvirág tesz izgalmassá. A szívillatban pezsgő tengeri-vizes jegyek tűnnek elő, amit csordultig telt rózsa és frangipani virág leng körül, szinte robbanásig kihangsúlyozva az illat nőies kisugárzását. Az alapillatban felszínre kerülnek a kiegyensúlyozott fás akkordok, a cédrust és érzéki szantált modern pézsma egészíti ki. Heidi így mesél az új parfümjéről: 

 A Shine Blue illaton keresztül a tenger, a nap és homokos part nyújtotta örömteli élményeket akartam kifejezni. A Shine Blue meleg érzékiséggel átitatott friss gyümölcsös és vizes jegyei különösen felemelő, pezsdítő kompozíciót alkotnak, amiből vitalitás és béke árad. Tiszta öröm a viselete! 


Fejillat: bergamott, gyöngyvirág, görögdinnye
Szívillat: rózsa, vizes jegyek, frangipani virág
Alapillat: cédrus, szantál, pézsma

Megmaradt az ikonikus ovális forma, az üvegen található koncentrikus körök a hullámokat juttatják eszünkbe, a sápadt kék színű parfüm magát a tengert, az arany színű kupak pedig a forró homokos partot idézi. A négyszögletes arany kupak, tetején az egybefonódó HK monogrammal cseppnyi luxust ad a gondosan megtervezett külsőhöz. 

Maybelline őszi kollekció Brooklyn State of Mind


Maybelline New York őszi sminkkollekciója Brooklyn varázslatos világába repít. Egy város, ami soha sem alszik: lüktet, fortyog, alkot, inspirál.  Larion Oscar a Maybelline magyarországi sminkmestere most Brooklyn művész negyedeibe kalauzol. 
Az első állomás Bushwick, egy különleges hely minden művész számára, ahol kreatív módon alkalmazzák a glamour és az underground fogalmát. A Bushwick Beauty  életérzését a 60-as évek szemhangsúlyának merész újragondolása inspirálta. A Crimson Concert look egyszerre drámai és gyönyörű. A szépség szimfóniája. A Soho lüktető éjszakai életének temperamentumát a titokzatos, füstös szemek hangsúlyozzák, valamint az érzéki ajkak. A Napkelte a Sohoban trendet a kifürkészhetetlen titokzatosság inspirálta. Itt az egyéniségek korszaka, érzed Brooklyn világát! Ragyogj!

BUSHWICK BEAUTY LOOK
Underground glamour  

  


Tökéletesítsd bőröd színét, szerkezetét az Affinitone HD, ultra vékony textúrájú folyékony alapozóval. Finoman púderezd le az Affinitone selymes, matt púderrel. Az Affinitone Blush Peach barackos árnyalatú arcpirosítóval élénkítsd az orcádat. ALasting Drama Gel Liner tartós, éjfekete krémtussal a szemzugtól indulva kifelé vastagítva húzd meg a tusvonalat. A szemhéj külső szélénél párhuzamosan húzz fölé még egy ívelt „farkincát”. Alul először kössük, össze a szemzugnál a vonalakat, majd haladjunk az alsó szemhéjon kifelé, még mielőtt összeérne, enyhe ívben húzzuk le a tusvonalat szépen elvékonyítva a végét. Szempilláidat a Volum’Express The Falsies BIG EYES szempillaspirállal fesd ki alul-felül gazdagon. Szemöldöködet élénkítsd a Master Shape szemöldöktökéletesítő ceruzával. Így még hangsúlyosabb lesz a szemjáték. Ajkad természetességéhez válaszd a Color Sensational méznektárban gazdag ajakrúzs 612-es Peach Pearl Diamond árnyalatát. Körmeidet a Colorama Vintage Leather körömlakk kollekció  211-es árnyalatával tedd teljessé.

CRIMSON CONCERT LOOK
A szépség szimfóniája



Tökéletesítsd bőröd színét, szerkezetét az Affinitone HD ultra vékony textúrájú folyékony alapozóval. Finoman púderezd le az Affinitone selymes, matt púderrel. Az Affinitone Blush Rosewood árnyalatú arcpirosítóval élénkítsd az orcákat. A szemkiemeléshez a Color Tattoo 24H  tartós, aranyszínű szemhéjkrémet tedd a mozgó szemhéjra. A Master Duo 2 in1tartós, vízálló, ultrafényes szemkiemelő tussal húzd meg a tusvonalad. Szempilláidat a kollagénben gazdag Volum’Express The Colossal dúsító szempillaspirállal fesd ki. A szemhangsúly fokozásához, formázd meg és élénkítsd szemöldöködet aMaster Shape szemöldöktökéletesítő ceruzával, majd a spirálos kefével fésüld meg. Ajkad szenvedélyességéhez a Color Sensational High Shine Gloss magasfényű, érzéki Gleaming Grenadine árnyalatát tedd fel. Körmeidet a Colorama Vintage Leather kollekció 210-es tűzpiros árnyalatával fesd ki, így lesz teljes megjelenésed.


SOHO SUNRISE LOOK
A kifürkészhetetlen titokzatosság




Ragyogóan természetes üde arcszín eléréséhez válaszd az Affinitone Mineral ásványi anyagokban gazdag folyékony alapozót. Finoman fixáld le az Affinitone selymes, matt púderrel. A Master Smoky ceruza szürke és fekete színére lesz szükség a gyönyörűen árnyékolt füstös szem kialakításához. Először a szürke árnyalatot gazdagon vigyük fel körbe kontúrozva alul-felül a szemet. A ceruza szivacsos felével satírozzuk el először a kontúr széleket, majd a fekete Master Smoky ceruzával kontrasztosítsuk a szempillatöveket, amit szintén a szivacsos végével szépen satírozzunk el. A szép füstös szem drámaiságát fokozzuk a Master Drama Khol 16H Linerrel, emeljük ki a tus és a vízvonalat. A szempillákat gazdagon fessük ki a  Volum’Express The Falsies BIG EYES szempillaspirállal alul-felül. A szemhangsúly megkoronázásához élénkítsük szemöldökünket a Master Shape szemöldöktökéletesítő ceruzával. Az ajak érzékiségét fokozza a Color Sensational ajakrúzs 540-es Hollywood Red árnyalata. Az éjszakai pezsgést jól kiegészíti a Colorama Vintage Leather körömlakkok 212-es, vagy akár a 207-es  árnyalata, ami nagyon jól passzol ehhez a sminkhez.

Nekem telitalálat ez az őszi kollekció és a hidegebb idő beköszöntével imádok visszaszokni a teljes arc sminkekhez, amit nyáron a nagy meleg miatt igyekszek minimálisra csökkenteni. Nem titok, hogy a szemhangsúlyos smink a kedvencem, a füstös szemek nagy hódolója vagyok és elnézve a face chartokat nem is kérdés, hogy mindegyikért odavagyok! Érdemes nézegetni az új trendek képeit, nemsokára ehhez kapcsolódó meglepetéssel találkozhattok itt a blogon. :)

flormar - Icy Top - IT02


Nem meglepő módon LakkomLakkom Edina hatására ismét beszereztem egy lakkot, méghozzá egy flormar fedőlakk boldog tulajdonosa lettem. Megláttam a tesztet és tudtam, hogy kell egy ilyen, régóta kerestem már nem csillámos fedőlakkot amiben nem a megszokott holo glitterek úszkálnak.


A fedőlakk matt fekete és fehér glitterekből, emellett matt fehér szálakból áll. Elég egy réteg belőle, a képeken is egy rétegben használtam, ennyi "bigyó" szerintem pont elég a körmökre. Érdemes színes lakkok fölé használni, így a fekete és a fehér szín is szépen érvényesül.


Ez az első flormar lakkom, így nem is tudtam, hogy mire számítsak. Mivel fedőlakk, így kellően tartós és gyorsan szárad. A glitterek és a szálak sem állnak el a köröm felületéről, nem zavaró. Az üvegben 11 ml fedőlakk van, ezeket a lakkokat a flormar standokon szerezhetitek be ha jól emlékszem kb. 700 forintért. Biztos vagyok benne, hogy még jópár flormar körömlakkra le fogok csapni.. :)

Bioderma Sensibio micellás arctisztító

Talán 2 éve volt egy akció, amikor a 100 ml-es Bioderma Sensibio micellás lemosót 500 forintért lehetett venni a gyógyszertárakban. Pár nap alatt elkapkodták az összeset, egy kis keresgéléssel szerencsére sikerült egyet elcsípnem belőlük, azóta nem tudott egyetlen másik lemosó sem elcsábítani. Nem véletlenül büszkélkedik 5 csillaggal el a termék krémmánián és 301 vélemény is született róla.



Ez egy teljesen "alap", alkohol mentes, micellás lemosó oldat. Az összetevői "szépek", kíméletes, így a szem környékén is lehet használni, de emellett alaposan tisztít és nem irritál. Az uborka kivonatnak köszönhetően nyugtatja is a bőrt. Nyáron a Bioderma Sensibio normál és kombinált bőrre való verziót használom, télen át szoktam váltani a Bioderma Sesibio száraz és nagyon száraz bőrre készült változatára. Nem szárít egyik lemosó sem, viszont télen annyival szárazabb lesz a bőröm, hogy ez a kis plusz változás rengeteget segít. 


Mivel az iParfüméria webshopjában jelenleg kiárusítás van a Bioderma Hydrabio micellás arctisztító száraz bőrre való lemosójából, így szerintem teszek vele egy próbát, 1990 forintba kerül a 250 ml-es kiszerelés. 


AVON nyereményjáték bloggereknek és olvasóiknak!

Játssz az AVON-nal!

Nyereményjáték beauty bloggereknek és olvasóiknak

Az AVON szépségipari nagyvállalat nyereményjátékot indít a teljes sminktermék-kollekció megújulásának alkalmából. A nyereményjátékban bármely hazai beauty blogger és olvasója részt vehet, aki rendelkezik az Instagram alkalmazással. A játék során a résztvevőknek minél kreatívabb, egyedibb képeket kell készíteniük az Instagram segítségével, melyet a következő gondolat inspirált:

Mit jelentenek számodra a színek?
Az Instagram fotókat egy, az AVON által meghatározott hashtag-gel kell ellátni, melynek köszönhetően a vállalat számára nyilvántarthatóvá válnak a pályázott fotók. A verseny végén két nyertest választ a szakértő zsűri, akik értékes nyereményekkel lesznek gazdagabbak. Az egyik nyertes a bloggerek közül kerül ki, a másik pedig az olvasók köréből. A szakértő zsűrit az Avon sminkmestere, Mészáros Délia, Ördög Nóri, az AVON márkanagykövete, illetve Lendvai Lilla, stylist alkotják.

A nyereményjáték menete

A játék menete:
  1. Készíts egy fotót az okostelefonodon található Instagram alkalmazás segítségével, melyet a következő gondolat inspirált: Mit jelentenek számodra a színek?
  2. Az Instagram fotót feltétlenül lásd el a következő hashtag-gel. #avonbloggerjáték. Nagyon fontos, hogy olvasóknak a #szinezzavonnal hashtaget kell használniuk, mivel így válnak megkülönböztethetővé a bloggerek és az olvasók által küldött fotók. A játékban csak az #avonbloggerjáték és a #szinezzavonnal hashtaggel ellátott fotók vehetnek részt. Ezek a fotók az Avon Magyarország Facebook oldalán lesznek megtekinthetőek.
  3. A verseny lezárása után a szakértő zsűri kiválasztja a két nyertest, egy bloggert és egy olvasót.
  4. A nyertesek mindegyike a következő ajándékokkal lesz gazdagabb:
    • egy 50 000 Ft értékű New Balance vásárlási utalvány
    • egy 50 000 Ft értékű ajándékcsomag az AVON legújabb sminktermékeivel
  1. A nyerteseket az AVON a hivatalos Facebook oldalán hirdeti ki. A két nyertesnek a következő email címen kell jelentkeznie a nyereményéért: avonnyereményjáték@cafepr.hu
A nyereményjáték szeptember 20-ig tart! A nyertest szeptember 27-én fogják kihirdetni!

Amennyiben további kérdésed van a nyereményjátékkal kapcsolatban, azt Géczi Dorottyánál, a Café PR munkatársánál jelezd ageczi.dorottya@cafepr.hu címen.

Játékra fel! Színezz újra az AVON-nal!