Teszt: Sleek PPQ Me, Myself & Eye paletta

Lassan beszerzem az összes Sleek palettát és kezdem úgy érezni, hogy megtaláltam a kedvenc márkámat. Sok meglepetést rejtegetett ez a paletta ami a PPQ divatház és a Sleek összefogásával készült a 2012-es tavasz/nyári divathetekre. Ez a palettájuk osztotta meg eddig leginkább a közönséget.


A pigmentáltságra - mint a korábbi palettáknál már megszokhattuk - most sem lehet panasz, fémes, fényes és matt színek egyaránt megtalálhatóak benne. Viszont a csomagolásnál eddig megszokott sima fekete Sleek feliraton kívül helyet kapott a  paletta neve is, így innentől sokkal könnyebben találjuk meg ha több Sleek palettával is rendelkezünk. Milyen jó érzés ha tényleg figyelnek a fogyasztók véleményére, nemde?


Ennél a pontnál maradva még az is pozitív érzést keltett bennem, hogy amikor kinyitottam a palettát egy kis cetli fogadott benne: "Feladást megelőzően minőségileg ellenőrzött sérülésmentes termék". Tehát nem csak a Sleek, hanem a Makeuplaza is odafigyel a vásárlói visszajelzésekre. Emellett amilyen bombabiztos csomagolásban érkezett a paletta, ha csak nem taposta volna meg a postás mérgében, akkor biztos vagyok benne, hogy semmi probléma nem történik vele.


A színek változatosak, egy részét simán el tudom képzelni nappali visszafogottabb sminkként, a másik része viszont igazán feltűnő színekből áll, egy erősebb buli sminkhez tökéletes. A képek szerintem magukért beszélnek.


kép forrása: Make up plaza
kép forrása: Make up plaza

A borzasztó fényviszonyok miatt nem sikerültek a teszt képek így ezeket a képeket kölcsönöztem:





Ti hogy álltok ezekkel a színekkel? Melyik jön be a legjobban és ha van ilyen, melyiket hagynátok ki a palettából?

mini nyereményjáték

Szerintem már mindenki olvasta valamerre, hogy idén az őszi-téli divatszín a kék. Pont ezért egy különleges kék körömlakkal szeretnék kedveskedni egy szerencsés olvasómnak! :)
A képeket nem én készítettem, csak szeretném megmutatni, hogy milyen szép színű ez a körömlakk.


A jelentkezéshez nem kell mást tenni mint rendszeres olvasónak lenni a blogon, lájkolni facebookon és plusz esélyért megosztani facebookon a nyereményjátékot.





A bloggerek figyelmébe pedig ajánlom EZT a kis widgetet, nyereményjátékot készít/számol és tudjuk, hogy ez milyen jól jön ahelyett, hogy órákig guberálni kell és figyelni, hogy ne rontsuk el az összeszámolást.

új sigma ecsetek

Pár napja jelent meg a 'Synthetic Essential kit' elnevezésű új ecsetkészletük. Ebből 3 ecset már ismerős lehet, hiszen már korábban lázba hozott sok embert az F80/F82/F84-es ecset. Érdemes volt kibővíteniük ezt a készletet, a mai napig ez a 3 a kedvenc ecsetem, minden nap használom őket.


P80, P82,P84,P86

P80- az F80as kistestvére, kisebb területekre, precíziós munkákra ajánlják mint pl. pattanások, kisebb bőrhibák korrektorozásához

P82 - értelemszerűen az F82 kistesója, a formája hasonlít az ujjbegy formájához és a szemhéj primerekhez, higlighterekhez ajánlják (pl. az orrnyergünknél vagy a cupido-íven)

P84 - bizony, az F84 kicsinyítve, kontúrozáshoz, highlighterekhez is tökéletes

P86 - az új jövevény, F86 lekicsinyített párja, szem alatti-, orr melletti-, száj és áll környéki korrektorozáshoz ajánlott

F80,F82,F84,F86
Akik részletesebb bemutatóra vágynak, készült két videó is az új jövevényekről, itt bemutatják, hogy melyiket mire érdemes használni: (némi angol tudás nem árt a megértéséhez)






Nektek tetszik az új szett?

Sleek Storm paletta


Nem sok újdonságot tudok erről a palettáról mondani, mivel a korábbi Sleek paletta tesztekben leírtam mindent ami a palettákkal kapcsolatban eszembe jutott. Gyors tények: olcsó, nagyon jól pigmentált, jó minőségű, a csomagolás/kialakítás jó, bírja a strapát, a két végű applikátor egészen jó benne.



A színek pedig beszéljenek magukért:


A többi paletta tesztjei itt találhatóak:  Bad Girl, Original

A nyertesek

Rengeteg összesítés után ma délután végre sikerült az összes jelentkezésen átküzdeni magam. A szokásos problémák még mindig megvannak (pl. ha odaírom, hogy kérek facebook linket, akkor az "igen, kitettem" nem megfelelő válasz). Sebaj, találtam valamit aminél a következő nyereményjátékokat könnyebben tudom összesíteni és érthetőbb, átláthatóbb lesz az egész. Tehát, akik most nyertek azoknak gratulálok és remélem örülnek a nyereményeiknek, akik pedig most nem nyertek, ne szomorodjanak el, a napokban lesz még egy nyereményjáték, illetve ha átlépjük a varázslatos 1000 követőt (ami szintén közel van) jön is a következő!



Nem is magyarázok tovább, a nyertesek:

120-as paletta: Ivcsuu 
78-as paletta: 2sofix
essence csomag: anita

Gratula lányok! :)

új essence trendkiadás

Nagyon megörültem amikor láttam, hogy ez a trendkiadás megjelenik nálunk. Nagyon eltalálták, első ránézésre minden tetszik belőle..


essence vampire’s love – pirosító zselé
kifinomult sápadtság? mostantól a pirosítás megengedett – és nem csak mikor egy
végtelen szerelmi történetet pecsételnek meg egy forró csókkal a képernyőn. az új
pirosítót innovatív zselés textúrájának köszönhetően könnyű felvinni és lágy rózsaszín
pírt ad arcodnak. a pumpás kiszerelés különösen praktikus út közben. 01 bloody mary
árnyalatban.
ajánlott fogyasztói ár: 799 Ft


essence vampire’s love – eau de toilette
van elbűvölőbb illat a szerelemnél? idén ősszel egy új, misztikus
csábítás illata terjeng a levegőben: a trendkiadáshoz tartozó EDT
érzéki illatával tökéletesen kiegészíti a “vampire’s love” sminked!
ajánlott fogyasztói ár: 1.999 Ft


essence vampire’s love – szemhéjpúder paletta
ezzel a külsővel meg fogja enni a vámpírokat az irigység! hat, teljesen
különböző szín biztosítja a varázslatos és misztikus sminket. nem
számít, hogy együtt vagy külön használod őket, ezek a finom és
intenzív árnyalatok, effektek biztosan megdobogtatják majd minden
vámpírrajongó szívét. 01 love at first bite árnyalatban kapható.
ajánlott fogyasztói ár: 1.199 Ft


essence vampire’s love – ajakszínező
vérvörös ajkak – az est végéig! az új ajakszínezővel gyönyörű vörös
és rózsa árnyalatúra színezheted ajkaid, amelyek egész éjszaka
pompázni fognak. nem maszatolódik és tökéletes külsőt biztosít
mindenkorra – a nélkülözhetetlen vámpír csáberőért! 01 bloody mary
és 02 true love árnyalatokban kapható.
ajánlott fogyasztói ár: 599 Ft










essence vampire’s love – körömlakk
öt misztikus körömlakk, különböző effektekkel, hogy trendi vámpír
lehess a téli szezonra! 01 gold old buffy, 02 into the dark, 03 true love,
04 the dawn is broken és 05 hunt me if you can árnyalatokban kapható.
ajánlott fogyasztói ár: 499 Ft


essence vampire’s love – csillámpúder
titokzatos, csábító és mennyei. a különleges csillámpúder gyönyörű
ragyogást ad arcodnak a napfényben, és tökéletesen simává teszi
azt. abszolút kötelező darab azoknak, akik csábító és ragyogó külsőt
szeretnének, amikor a nap felkel. 01 lil’ vampire árnyalatban kapható.
ajánlott fogyasztói ár: 899 Ft


essence vampire’s love – szempilla dúsító púder
szeretnél olyan lenyűgöző szempillákat, amelyektől még a legerősebb
vámpír is elgyengül? ez a dúsító púder csábító pillantást varázsol, extra
hosszabbítással és dúsítással pár másodperc alatt. egyszerűen csak vidd
fel a szempillaspirált a szokásos módon, szórd a púdert a szempilláidra az
applikátor segítségével, majd vigyél fel még egy réteg szempillaspirált –
kész is! kötelező darab azoknak, akik imádják a drámát! 01 eye need you.
ajánlott fogyasztói ár: 899 Ft



Ebből a trendkiadásból mi jön haza veletek?